Bakelit Butik

A hanglemezek analóg adattárolók, melyek hanganyak tárolásásra szolgálnak. Réges rég, 1877-ben, Thomas A. Edison fejlesztette ki a fonográfot, az első működő eszközt ami hangfelvételre és lejátszásra is alkalmas volt.  A rövid élettartalmú fonográfhengereket  még egy ideig nem volt lehtséges sokszorozni, így minden hengert egyenként kellett felvenni. Ez persze az évek múlásával megoldódott, fejlettebbé vált. A magnetofon megjelenéséig is használták hangrögzítésre a fonográfot. 

Ezután következett a gramofon, melyhez a barázdás hanglemez tartozott. Fefltalálójuk Emile Berliner volt 1888-ban. Hat évig csak játékokhoz készítték a lemezt, majd 1894-kezdve a zenék vették át a szerepet. 1918-ra lejárt a szabadalom, így a cégek lecsaptak rá és gyártani kezdték a lemezeket. Előbb keménygumiból, majd sellakból készítették őket.

A műanyagipar fejlődésével a rideg és törékeny sellak helyett új, lényegesen hajlékonyabb és kevésbé könnyen törő, alacsonyabb zajszintet és lényegesen hosszabb élettartamot nyújtó alapanyag került kifejlesztésre, ez a hőre lágyuló poli-vinil-klorid és a poli-vinil-acetát kopolimerjéből, acetilcellulóz-polivinilkloridból készült „vinil”. Innen az elnevezés az angolban: vinyl.

Nagy félreértés a hanglemezeket bakelitnek hívni, a magyar nyelvben mégis így van megszokva, köszönhetően a zenei szlenglek. A bakelit túl törékeny, hogy hangbarázdákat préselhessenek bele. A kettő között csupán vizuális a hasonlóság, mindkettő fekete.

Kategorizálhatjuk őkez játéjidő szerint: (ez ma a leghasználtabb forma)

• SP (Standard Play (magyarul szabványosan játszó), kislemez, mely 2 zeneszámot tartalmaz, mindkét oldalán egyet - 3…5 perc/oldal)
• EP (Extended Play, középlemez (szó szerint kiterjesztett játékidejű kislemez) mely legalább 3, de inkább 4 zeneszámot tartalmaz - 6…10 perc/oldal)
• MP (Medium Play (közepesen játszó), középlemez, 25 cm átmérőjű - 15…20 perc/oldal)
• LP (Long Play (hosszanjátszó), nagylemez, korábban 25 cm, később 30 cm átmérőjű - 20…30 perc/oldal)